Plebi.hu

Dunaharaszti és Taksony római katolikus plébániái

Jézus kurzus - beszámoló

Jézus kurzus DunaharasztiJÉZUS KURZUS - BESZÁMOLÓ

Jézus? Jézus kurzus?


Igen, Jézus kurzus zajlott Dunaharasztin a Fő úti plébánián szeptember 28-30. és október 12-14-ig, azaz két teljes hétvégén mintegy 25 fő részvételével. Többségében Dunaharasztiról és Taksonyból jöttek a résztvevők.

Ezt a kurzust is a Szent András evangelizációs iskola szervezte, amely korábban már tartott itt Harasztin Fülöp, Kornéliusz és Emmausz kurzust.

Jézus kurzus DunaharasztiMiért vállalják a résztvevők és a szervezők, hogy hétvégéjüket vagy hétvégéiket ilyen kurzuson töltik? Hiszen száz más tennivalójuk is lenne: család, házimunka, barátok, pihenés, megszokott hétvégi programok.
A szervezők is szabad hétvégéjükön vállalnak ingyenes szolgálatot. Némelyek száz kilométereket utaznak, kicsi gyermeküket hozzák magukkal vagy éppen másokra bízzák őket, míg ők a kurzuson tanítanak, szerveznek, imádkoznak, énekeket tanítanak.
Miért szánják az emberek az idejüket manapság ilyesféle dolgokra?
Úgy gondolom azért, mert az embereknek szükségük van az evangéliumra, azaz a jó hírre, az örömhírre. Így vagyok magam is. Keresem az ösvényeket, amelyek elvezetnek a hit olyan megéléséhez, amelyben megtapasztalom Isten embert kereső lehajló szeretetét. A Jézus kurzus is egy ilyen kis ösvény volt, amely közelebb vitt Istenhez, hiszen Jézusról szólt, a négy evangélistáról, a négy evangéliumról és rólam, rólunk szólt. Jobban megismertük a Bibliát. Megismertük Márk, Máté, Lukács és János evangélistát, egyéniségüket, karakteres stílusukat, az egyes evangéliumok sajátosságait, a gyógyító és irgalmas Jézust. Jobban megismertük magunkat és társainkat is, mivel nemcsak előadásokat hallgattunk, hanem sok-sok feladatot kis csoportokban oldottunk meg. Sok közös élménynek voltunk részesei. Az alábbi vélemények és tapasztalatok beszédesen foglalják össze az 50 együtt töltött óra nagyszerűségét.
„Mit adott nekem a kurzus?
Intellektuális élményt, ahogy profi módon mutatták be és hasonlították össze az evangélisták személyét.  
Lelki élményt, ahogy az evangélisták tanúságot tettek Jézusról.
Közösségi élményt, ahogy a testvérekkel a csoportfeladatokon „törpöltünk.”
Andi

„Minél többet olvassuk a Bibliát, annál többet veszünk észre annak igazságaiból. Ezt persze eddig is tudtuk, de ha összevetjük az egy evangéliumról szóló négy leírást, a különböző látásmódok, látószögek meghatványozzák az Örömhír erejét. Nem elég csak egy olvasat!”
Erzsike

„Sokféle szemszögből ismertem meg a négy evangélistát, így még szívesebben olvasom a Bibliát.”
Margaréta

„Nagyon jó volt együtt lenni, a kurzust igazi közösségélményként éltem meg.”
Nóri

„A kurzus közelebb hozta az evangélistákat emberileg is, ezáltal felismerhettem bennük magamat, és így közelebb érzem magam Jézushoz.”
Ricsi

„Nagyon sok erőt adott a változásomhoz. Sok személyes problémámat értettem meg a tanítások által. Sok segítséget kaptam a problémáim megoldásához a tanítások által! Ez a kurzus olyan volt, mint a Fülöp kurzus. Arcul ütött, felrázott, megölelgetett, utat mutatott.”
Olgi

„A 4 kurzus, amelyen a Szent András iskola jóvoltából részt vettem, abból számomra ez volt a legfelemelőbb és ami legjobban megfogott.”
Erika

„A négy evangélista és a négy evangélium sokoldalú és együttes bemutatása,   összehasonlítása szinte kortársként, „ötödik evangélistaként” láttatja velünk Jézust és korát.”
István   

„A Jézus kurzus rengeteg információt és élményt adott nekünk is. A Szentírás minél alaposabb ismerete megerősít és növeli az önbizalmunkat a vallásról szóló vitákban. Bátrabban teszünk tanúságot hitünkről, Jézusról.”
Juli és Béla

Isten áldja a résztvevőket és mindazokat, akik lehetővé tették a Jézus kurzus létrejöttét és lebonyolítását.
Tóth Istvánné




Utoljára frissítve: csütörtök, 07 február 2013 10:17