Plebi.hu

Dunaharaszti és Taksony római katolikus plébániái

Rózsafüzér társulat

„Mária áldott rózsafüzére, édes lánc, mely Istenhez kapcsol minket.”

.” A hagyományos élő imalánc tagjai vállalják, hogy csoportonként folyamatosan végzik a szentolvasót, mindenki a beosztás szerint egy tizedet napi rendszerességgel. A rózsafüzér imádkozása közben megváltásunk titkaira emlékezünk - imádkozunk önmagunkért és az egész közösség javára. Minden hónap első vasárnapján történik a titokcsere, mely által folyamatosan szemlélhetjük a Krisztus-misztériumot, mintegy az evangélium rövid foglalatát is. Jelenleg öt csoportból (rózsabokor) áll a szentolvasó lelkiségi közösség Dunaharasztin.

Újabb csoport indítása 20 taggal lehetséges - várjuk a jelentkezőket.

Utoljára frissítve: péntek, 25 január 2013 10:12